A mai fiatalok! Már nem értik a metalt. Bezzeg régen. A mi időnkben. Bla bla…
Francokat. Itt ez a fiatal kanadai (némi USA-val megspékelt) csapat, amely 2018 óta, kb. tojással a seggükön elkezdett zajongani, ’23 óta demózik/kislemezeket ad ki, majd végre 2026-ban kiadta a debütalbumát. És értik a metalt! De még hogy!
Klasszikus heavy a műfaj, cicomáktól mentesen. Olyan kanadai testvérbandák ugranak be, mint a Riot City, a Striker, a Ravenous A.D., a Glyph, vagy ne adj isten, az Exciter.
Nincs felesleges danolászás, minden dal négy perc alatti, a komplett album 29 perc, de az hibátlan.
A nyitó Riding Out egy kellemes refrénű, lendületes heavy metal darab, az azt követő Where Art Thru egy hatalmas Running Wild-témával indít, de marad az önálló arculat. A kissé szürke Protector of the Skies-t követi a lemez egyik erős dala, a Drink On, amely jól megágyaz a Burn Bundy Burn csordavokálos csúcsnótának.
A zenekar igazából 2022-ben kapott lendületet, amikor beszállt a bandába a Lycanthro-t is megjárt Stew Everitt gitáros, az alapító Josh Collins mellé. De a zenekar egyik legfontosabb pillére Jean Pierre Abbound énekes, (aki sajnos az enciklopédia szerint már nem tag a lemezfelvételek óta), kinek nyers, néhol hisztérikus énekhangja nagyon jól illik a szikár heavy metal muzsikához.
Az album másik csúcsdala a Dunes című tétel, melynek kezdése nemcsak hogy hasonlít a Blind Guardian Traveller in Time című dalához, hanem egy az egyben ugyanaz! El nem tudom képzelni, hogy ez véletlen lenne. Aztán persze a nóta életre kel, és hibátlan, önálló alkotás lesz.
Néhol még amatőr az attitűd (pl. Taarakian Blood kezdés), de a dalírói véna ott van a gitáros duóban. Ha énekfronton tudják hozni Abby Dehnert új énekessel a szintet, ez a banda még sokra viheti.
Egy lemez, melyet folyamatosan tudok hallgatni, és újra és újra hallgatni is akarok!
Nem kérdés, hogy rajta lesz az év végi top 10 listámon. Nagyon jó érzés kincsre lelni.
