A ’80-as évek legelején berobbant heavy metal hullámában Svédország nagyon komoly szerepet vállalt. Elsősorban a műfaj dallamos, könnyen emészthető frontján „villantottak nagyot” (Europe, Heavy Load, 220 Volt, Universe), de igazából a chainsaw death metallal taroltak. No meg a trve black metal alapjait fektette le a skandináv állam (Bathory), de thrash-ben (pl. Merciless, Mezzrow, Midas Touch, Agony) sem voltak ügyetlenek. (Nem mellékesen, 450 295 km²-en, 10 576 145 fő „osztozik” – idei adatok szerint). Ezt a statisztikát csak azért szúrtam be, hogy összehasonlítási alapként szolgáljon az állam pl. az Egyesült Királysághoz, Németországhoz, vagy Franciaországhoz képest, magyarán a populációnak, a földrajzi adottságoknak perdöntő szerepe volt egy-egy metal színtér létrejöttét illetően. (Még egy, ide vonatkozó adalék, hogy a finn Oz-t svédként kezelik – Fire in the Brain, 1983 -, lévén, ’83-ban, az album megjelenése előtt Svédországba költöztek, remélve, hogy ott több figyelmet kapnak).
1984-ben azonban feltűnt egy olyan műfaj, amely az addig totálisan ismeretlen terep volt a fanatikusok számára. „Járatlan utakra vitte őket”, és gyakorlatilag új ösvényt taposott ki a következő generációk számára. Mindez Stockholmban, 1982-ben történt, amikor is Anders Wallin és Christian Weberyd gitárosok, Anders Waltersson dobos, valamint a főnök, a motor, a katalizátor, Leif Edling énekes/basszusgitáros Nemesis néven vitorlát bontott. (Nemeszisz (görögül Νέμεσις) a megtorlás istennője a görög mitológiában. Legfőképpen a hübriszt, vagyis a gőgös elbizakodottságot büntette. Egyes mítoszok szerint Zeusz üldözte szerelmével, ami ellen Nemeszisz úgy védekezett, hogy különböző lényekké változott át. Amikor éppen liba alakját öltötte, Zeusz utolérte, hattyú képében egyesült vele, és így Nemeszisz hozta a világra azt a két tojást, amelyből Helené és Klütaimnésztra, illetve Kasztór és Polüdeikész keltek ki. Nemesziszt Ókeanosz vagy Zeusz gyermekének is nevezik, de Hésziodosz szerint Erebosz és Nüx a szülei.) Miután Edling nevét leírtam, nem nehéz kitalálni, hogy az epikus doom metal született meg e kiadványban, a hanghordozó címe pedig egyértelmű utalást tesz a csapat nevére. Legfontosabb hatásaik között a Black Sabbath, a Pentagram, a Trouble, a St. Vitus, az Angel Witch, a Witchfinder General voltak, de a germán speed/thrash-sel sem „álltak hadilábon”, az is ismerős volt számukra, ahogy az In God We Trustban tetten érhető. Egyébiránt az Ep a Black Messiah-val kezdődik el, amely egy az egyben az első Trouble nyitányát idézi (megspékelve némi St. Vitus-szal), azonban Edling epikus irányba viszi el a nótát és az agyból kitörölhetetlen „Into the Night we will go” refrénnel, minden idők egyik leghatalmasabb dalává teszi, emeli a témát. Napok óta ezt a sort dúdolgatom… Theme of the Guardians, The King Is Dead, Goodnight, és megszületett, létrejött az epikus doom metal.
Történt mind ez egy olyan korszakban, amikor minden a speed/thrash „elburjánzásáról” szólt. Az Ep első négy szerzeményét Leif Edling szerezte, jegyezte, míg az akusztikus részeket is felvonultató Goodnight, Kevin Heybourne nevéhez fűződik, lévén, eredetileg The Night is Calling volt a munkacíme, a brit Angel Witch tolmácsolásában. Egyébként a felvételekre, 1983. decemberében, a Praise stúdióban került sor (Nemesis Heavenly Songs-ként, Tomas Gertz keverte, Edling volt a producer), és Stockholmban, a The Cutting Roomban maszterizálták, így a végeredmény 1984. szeptember 25.-én öltött testet. Még ugyanabban az esztendőben, tehát 1984-ben, Anders Walterssont, Matz Ekström váltotta, a csapat pedig egy évvel később, Candlemassként vonult be a köztudatba. Leif Edling: „1984 végén szerzői jogi okok miatt nevet kellett változtatni. Volt egy Nemesis nevű elektronikus üzletlánc Svédország déli részén, és perrel fenyegették minket, ha nem változtatjuk meg a nevünket. A banda egy maroknyi dalt rögzített konkrét név nélkül (végül az 1985-ös Tales of Creation demón jelent meg), majd végül 1985 elején a Candlemass név mellett döntöttünk. Sok Nemesis dalt később Candlemass albumokon dolgoztunk át.” Példának okáért a Black Messiah később a Candlemass Ancient Dreams nagylemezén, mint Incarnation of Evil jelent meg. Illetve, semmiképpen sem szabad összetéveszteni őket a Lidköpingi Nemesis rock/hard rock együttessel, amely a Paradox és a This is Only Tomorrow című dalokkal szerepelt a Mixed Music for Lonely Nights, illetve a Sold out Evenings kompilációkon, 1984-ben. Amúgy a csapat felkerült, szerepelt a kiadó (Fingerprint) The Great Metal Attack 1 válogatásán, az In God We Trust nótával. Kiegészítő információként még annyit teszek hozzá, hogy Fingerprint Records = pici, svéd, hálószoba kiadó (soraikban, ha úgy tetszik istállójukban, az Axewitch-csel, a Gotham City-vel, a Mercy-vel (innen indult el Messiah Marcolin „világhódító útjára”), a Mindless Sinnerrel, a Pretty Maids-zel (a dánok, 1983-as Ep-je a kiadó égisze alatt látott napvilágot), és a Wizz-zel.
Szóval, így indult el az epikus doom metal története, amiért Leif Edlinget maximális tisztelet és megbecsülés illet. A műfajt véste kőbe ezzel az anyaggal.
