„Mi lenne, ha a korai Kreator és Sadus találkozna egy sötét sikátorban? Azt hiszem, a végeredmény valószínűleg úgy hangzana, mint a Disarray”. Olvastam a beharangozót Will „Bones” Lee „tollából” a Voices From The Darkside (Eternal hails goes out to Frank Stöver – https://www.voicesfromthedarkside.de -) oldalán. Hozzáteszem gyorsan, a kiadó (Jawbreaker Records) jóvoltából már régóta „porosodott” nálam az anyag, csupán ez idáig még nem jutott rá időm vele foglalkozni. Pedig akartam. Egy biztos, a cikk mindenképpen felkeltette, fokozta érdeklődésemet a csapat és a szóban forgó anyag iránt.
2022-ben, Stockholmban jött létre a formáció, a fedélzetén Edvin Mossfeldt basszusgitárossal, Morgan Ottenvang dobossal (rövid ideig, egészen pontosan 2023-ban Wiktor Berggren töltötte be ezt a pozíciót, aztán Morgan visszatért), Lucas Lee gitáros/énekessel (őt szintén 2023-ban, Vigor Harnesk énekes „egészítette”, segítette ki, de ő kikerült az egyenletből), valamint Valter Ernerot gitárossal. Kinézetre ezek a „csókák” – szerintem – bőven a harmadik X alatt vannak (na, nem mintha ez olyan komoly információtartalommal bírna), de maximális odaadással, elköteleződéssel, felkészültséggel tolják az old school thrasht-t, mégpedig mai, modern megszólalásba burkolva, ahhoz igazítva. (Ilyetén visszautalok Coly kérdőívére, hogy a Disarray is 2024 egyik komoly meglepetése számomra). A fentebb citált, early Kreator meets early Sadus jellemzés egy az egyben helytálló, megállja a helyét, maximum annyit teszek hozzá, hogy földieik, a korai Merciless munkássága sem ismeretlen előttük. (Egyébiránt, ez a második lemezük).
A rendelkezésük előtt álló 44 percben ledózerolnak mindent és mindenkit, megállás nélküli rifftornádó az album, eleget téve a régi vágású thrash metalnak 100%-osan. Mondjuk az információs lapon olvasott „ha az olyan kemény thrash rajongója vagy, mint a Sadus, a Mezzrow vagy a Vio-Lence, akkor csekkold le a Disarray-t és a Religious Disease-t” állítással nem feltétlenül értek egyet, már csak azért sem, mert sem a Mezzrow, sem a Vio-lence hatása nem mutatható ki a végeredményből, legalábbis szerintem. Teszem azt, egyik dal sem hasonlítható pl. a Kill on Commandhez, a Then Came the Killinghez, netán a The Cross of Tormenthez, mégpedig azért sem, mert a dallamok, a megjegyezhető témák nem „az erősségük”, ettől függetlenül az anyag pusztít és gyilkol, a zenészeket pedig minden elismerés megillet. Természetesen felbukkannak váltások (Bound to Kill, Forbidden of Speech, Nightmarish Gaze), akusztikus betétek (Guilty Until Proven Innocent), harmóniák, zakatolós riffelés (Apostate, Religious Disease, Hell’s Fire), a Realise You’re Already Dead is kiemelendő tétel, tehát mindent egybevetve remekül „kenik” a fiatalok az old school thrash-t. Meg is adtam magamat nekik, és év végi összesítőmön honfitársaik (Stillborn) mellé befutottak a 10. pozícióba. Azt is hozzá kell tennem, meg kell említenem, hogy nagyon velős, életerős, tömény hangzásba ágyazták mondanivalójukat, a műfaj rajongóit maximálisan kielégítendő.
Többet nem tudok írni erről a korongról, csak annyit, hogy thrash rajongóknak szimplán kötelező a beszerzése és meghallgatása. Odabasz a falhoz.
