Micsoda meglepetés: egy újabb remek görög zenekar! 🙂 Azt gondolom, már meg sem hökkenünk azon, hogy hellén földről egyre-másra tűnnek elő az ígéretes, általunk eddig nem ismert csapatok. A Black Sword Thunder Attack „sok évvel ezelőtt”, Kalabaka városában alakult, felállásuk gyakorlatilag a kezdetek óta változatlan, annyi pontosítással, hogy a legelső demón, énekesnőjük, Mareike érkezését megelőzően még a basszusgitáros Stelios állt a mikrofon mögött. Az említettek mellett a gitáros-billentyűs Chris és a dobos Marios alkotja a bandát. Három demót követően, 2020-ban jelent meg első hivatalos hanghordozójuk, a March of the Damned EP, bemutatkozó nagylemezük pedig – hosszú rákészülést követően – ez év április 26-án lát napvilágot.
Nagyjából ennyi, amennyi a lexikonokból róluk megtudható. A tagok ennél többet nem is igen árulnak el magukról; tudatosan eddig még zenekari fotót sem tettek közzé, ami pedig egy nemzetközi karrierre, minél szélesebb körű ismertségre vágyó csapat esetében, azt gondolom, alapvető dolog lenne. 😉
Az együttes epikus heavy metalt játszik, zenéjükről sokaknak olyan csapatok jutnak eszébe, mint a Warlord vagy a Lordian Guard, nekem azonban az alt női énekhang miatt a lengyel Crystal Viper neve is beugrik. Amit még mindenképpen ki kell hangsúlyozni, hogy a Black Sword Thunder Attack olyan nyers hangzású, riffközpontú muzsikában utazik, amelyet hallva az ember egyszeriben a műfaj hőskorában, a nyolcvanas évek elején-közepén érezheti magát. A gitárnak van egy jellegzetes, zsizsegő soundja, amely markánssá, egyedivé teszi a megszólalást (valahogy úgy, ahogy ez például az amerikai The Lord Weird Slough Feg esetében is tapasztalható). A tempók időnként a régi Iron Maiden galoppozását idézik, a szintetizátor hangjai pedig hol intróként vezetik fel a dalokat, hol pedig finom fátylat vonnak a hátterükbe.
Bár a szerzemények zeneileg egy viszonylag szűk mezsgyén mozognak, és hangzásukat, tempójukat tekintve meglehetősen egy kaptafára készültek, sőt, időnként egy kissé egybe is olvadnak (itt mindenekelőtt a Master of Hell–Song in the Night dalkettősre gondolok), a hallgató így is találhat közülük kedvenceket: nálam az olyan nóták emelkednek ki az átlagból, mint az Evil Sorcery vagy az Anvils of War. Az anyag összességében is végig szórakoztató, eszköztárának szűkössége ellenére sem válik unalmassá, hiszen a billentyűs-akusztikus gitáros felvezetéssel induló, romantikusan középkori hangulatú On the Way of Acheron és a Last Flight of the Eagle a többinél lassabb, líraibb szerzemény, az albumot záró Gates of Fire-be pedig egy csipetnyi keleties hangulatot is csempésztek.
A Black Sword Thunder Attack annak a lecsupaszított, erősen retró ízű heavy metalnak a zászlóvivője, amelyet éppen egyszerűsége miatt könnyű befogadni, és jó hallgatni. Örülnék, ha következő albumukra nem kellene újabb öt évet várni, és ha majdani dalaikban a galoppozó középtempók mellett más ritmusokhoz is bátrabban nyúlnának.
