Vannak dolgok, amiket nem érdemes túlbonyolítani. Amint megláttam a germán Victim második nagylemezének, a “Nuclear Nightmare”-nek a borítóját, ismeretlenül is egyből tudtam, hogy itt bizony veretes, régi sulis (a kapkodós fajtából), recsegős hangzású thrash metal fogja megropogtatni a koponyámat. Az artwork egyfajta Mandela-effektust gyakorolt rám, talán még a logo is: én ezt már láttam valahol, az sem kizárt, hogy egy öreg kazettán (valószínűleg fénymásolt formában). Viszont a fiatal thrash trio meglepett (nem titkolom, hogy kellemesen): nem a szegelős, sebességmániákus teuton csépelde zúdult rám a hangfalakból, hanem dallamoktól, tempóváltásoktól sem mentes, változatos metal muzsika (természetesen a thrash stíluskeretein belül).
A 2022-es “Planet of Graves” debütalbumhoz nem tudom viszonyítani az anyagot, hiszen ahhoz nem volt szerencsém, így nekem ez volt az első találkozásom a Glimmi, Hanny és M.P. alkotta formációhoz. Ami rögtön feltűnt a nyugis intró után rám támadó riff-offenzíva után, az a fröcsögős, acsargós vokál hiánya. Inkább egy fiatalabb Max Cavalera-t hallhatunk a mikrofon előtt. Persze Hanny a gitározás mellett simán hozza a megfelelő énektémákat, ráadásul kellően agresszívan. A hangterjedelme nem a legszélesebb, de a melódiái azért a stílus keretein (és Hanny adottságain belül) nem mondhatók unalmasnak. Viszont már az első dalban, a “Purification”-ben is szembeötlő (vagy inkább fülbe?), hogy cseppet sem vették félvállról a dalszerzést. Nem azt értem ezalatt, hogy a srácok a progresszív territóriumokat ostromolják nótáikkal, hanem üdítően váltogatják egymást a gyorsabb-középtempósabb szegmensek, néhol még breakdownok is felbukkannak (gondoljunk itt a címadó dal végén hallható tonnás döngölésre), hardcore bandákra emlékeztető pillanatok. Glimmi és M.P. ritmusszekciója gondoskodik róla, hogy Hanny gitárriffjei és vokáljai betonbiztos alapokra érkezzenek.
Ha jól tudtam kivenni (booklet hiányában), inkább az élet sötét oldalát tárják fel a szövegekben (“Policy Brutality”, “Cold War Slavery”). Abszolút szubjektív hozzáállás részemről, de azért néha elkél a thrash lemezeken az eszképizmus. Mindenesetre a korong zenei oldalára semmiképpen sem tudok panaszkodni, elég a pillanatnyi favoritomra, a “Pinnacle of Immorality”-re gondolnotok. Meggyőző ez a bő 40 perc.
A Victim-es srácok 2007 óta ostromolják a hallójáratokat: egy demo, három EP, egy élő kiadvány és egy album után a második nagylemez kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a jövőben számolni kell a trióval. Bizonyára számos “áldozatot” fognak szedni a thrash metal közönség soraiban.
