„Ha az „epic doom metal” kifejezéshez hozzáadunk egy latin hangzású végződést, régiesebbnek, ünnepélyesebbnek hat, így született meg az Epicus Doomicus Metallicus.”

Leiffel egy észak-stockholmi buliban ismerkedtünk meg, és hamar kiderült, hogy ugyanazokat a zenéket szeretjük. Én akkoriban egy zenekarban játszottam, és azt hiszem, Leifnek is volt saját bandája. Kazettákat cserélgettünk, együtt lógtunk, és mindketten sokkal súlyosabb zenéket hallgattunk, mint amiket akkoriban a legtöbben Svédországban.

Később annak a zenekarnak, amelyben játszottam, énekesre volt szüksége, és teljesen természetesnek tűnt, hogy megkérdezzem Leifet, lenne-e kedve csatlakozni. Készítettünk egy demót a Thunderload stúdióban, és beneveztünk egy rockzenei tehetségkutatóra is, amelyet Svédország egyik legnagyobb napilapja szervezett. Nem voltunk különösebben jók, de nagyon jól szórakoztunk.

1983 körül kezdtünk komolyabban tervezgetni egy közös zenekart. Leifnek ott volt a Nemesis, és mindketten úgy gondoltuk, hogy abból valami sokkal erősebb és súlyosabb dolgot lehetne kihozni.

A zenei hátteremről annyit, hogy mindig is a keményebb, súlyosabb zenéket szerettem, a mainstream zenéket pedig ki nem állhattam. Tizenéves koromban kezdtem dobolni, teljesen autodidakta módon. Akkoriban még nem létezett YouTube, így kazettákról és lemezekről lestem el a kedvenc dobosaim trükkjeit és megoldásait.

A kedvenc dobosaim közé tartozott Neil Peart, Les Binks, Barriemore Barlow, Simon Phillips és Bill Ward.

Igen! Hallottam az anyagot, és jónak találtam, de úgy éreztem, hogy lehetne még jobb és súlyosabb is. Számomra egy kicsit túl egyszerűnek és helyenként unalmasnak tűnt.

Végül is igen, mert mindketten sokkal súlyosabb zenét akartunk játszani. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy olyan zenészeket találjunk, akik ugyanígy gondolkodtak, mert a legtöbben inkább hagyományos hard rockot akartak játszani.

Klas Leif barátja volt. Session gitárosként került a képbe, mert akkor még nem volt szólógitárosunk. Szerettük volna, ha állandó tag lesz, de ő nem érdeklődött ez iránt, mivel megvolt a saját zenekara.

Mappe-val egy osztálytársam révén ismerkedtem meg a középiskolában. Tartottuk a kapcsolatot, együtt buliztunk, és ugyanaz a beteg humorérzékünk volt. Már a Candlemass előtt is találkoztunk pár alkalommal és próbáltunk együtt. Amikor Leiffel megalapítottuk a Candlemasst, rögtön ő jutott eszembe, és megkérdeztem, lenne-e kedve csatlakozni. A többi már történelem.

Matz Ekström

Természetesen! Nagyon jó hangja van. Hihetetlenül elégedettek voltunk vele, és nagyon szerettük volna, ha hosszabb távon is velünk marad. A később csatlakozó Messiah szintén fantasztikus énekes és remek ember, a mai napig időnként tartjuk a kapcsolatot.

Köszönöm szépen. Egyszerűen azt játszottam, amiről úgy éreztem, hogy a legjobban illik a dalokhoz.

Igen! Igyekeztünk a lehető legtöbb sötét és súlyos témát beletenni a zenébe. Leif szövegei pedig csak még teljesebbé tették az egészet.

Mats Björkman

Igen, szerintem az. Persze ma már vannak sötétebb és súlyosabb zenekarok is, de úgy gondolom, hogy mi az elsők között voltunk ezen az úton.

Az érdekes az, hogy eredetileg nem a Solitude-nak kellett volna nyitnia az albumot. Leif csak néhány riffet írt hozzá, és viszonylag későn készült el a dal, nem sokkal a felvételek előtt. Amikor a lemez nyomdába került volna, úgy gondoltam, hogy a Solitude tökéletes nyitódal, mert pontosan azt képviseli, amit a Candlemass jelent.

Megértem, hogy a dal mára klasszikussá vált, és ez baromi jó érzés.

Vicces egyébként, hogy Leif a szöveget egy szerelmi csalódás és egy komoly másnaposság közepette írta meg!

Igen, szerintem is. Csak egy meghatározott költségvetés állt rendelkezésünkre. Választhattunk volna drágább stúdiót is, de arra már nem lett volna elég pénzünk.

Utólag úgy gondolom, hogy a Thunderload Stúdió volt a lehető legjobb választás. Ragne Wahlquist és mi együtt remek munkát végeztünk. Én különösen kényes voltam a dobhangzásra, ezért nagyon örültem a végeredménynek.

Igen! Azt hiszem, ez elég pontos megállapítás.

Christian Weberyd

Igen, ezt nyugodtan kijelenthetem. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy milyen hosszú ideje él már ez a lemez, és hogy mennyire szenvedélyesen hittünk abban, amit csináltunk.

Igen, szerintem igen, a hangzás annak a körülménynek az eredménye, ami akkor rendelkezésünkre állt.

Ez egyáltalán nem igaz. Nem tudom, honnan származik ez a történet…

Apám rajzolta a koponyát, egy olyan ötlet alapján, ami Leif fejéből származott, de apám teljesen átdolgozta. Nagyon jól rajzolt, együtt dolgoztunk ugyanannál a cégnél. Elmagyaráztam neki, hogyan képzelem el a koponyát és a betűtípust, ő pedig ennek megfelelően megtervezte és megrajzolta. Nagyon büszke volt, amikor a Candlemass híressé vált és a koponya ismert lett. Sajnos az édesapám 2007-ben meghalt. Nyugodjon békében.

Miután felvettük az Epicus-t, rájöttem, hogy egy olyan albumot készítettünk, ami elég érdekessé tett minket. Volt állásom, és akkor vettem meg az első lakásomat. Jól kerestem, és sok túlórával dolgoztam, és gyorsan rájöttem, hogy a zenekar sokkal több időt igényelne, mint amennyit megengedhetek magamnak. Ha folytatni akartam volna a bandával, el kellett volna adnom a lakásomat, a munkahelyem pedig nem engedte volna, hogy időnként szabadságot vegyek ki. Mindig is nagyon élveztem a stúdiózást, de a koncertezés sosem volt igazán az én világom. Többször is játszottam élőben különböző eredménnyel és zenekarokkal, de akkoriban nem voltam elég elkötelezett a színpadi játék iránt, a stúdió sokkal vonzóbb volt számomra.

Sokáig nagyon szomorú voltam, hogy kiléptem a zenekarból, de ahogy mondani szokták: az élet megy tovább.

1988-ban eladtam a szeretett dobfelszerelésemet, és úgy éreztem, hogy lezártam egy korszakot. Azelőtt több zenekarban is játszottam (például Count Raven), de semmi sem volt olyan jó, mint a Candlemass.

Néhány évvel később nem tudtam ellenállni, és újra a dobok mögé ültem. Csak azért játszottam, mert élveztem a barátokkal való zenélést. Ma már saját stúdióm/próbatermem van a házunkban, két dobfelszereléssel (akusztikus és elektronikus). A legkisebb fiam, Joachim nagyon jól gitározik, és amikor átjön, együtt jamelünk, ami nagyon jó érzés.

Követem a zeneipart, és több bandának is segítettem különböző dolgokban. Soha nem fogom abbahagyni a zene, különösen a metal szeretetét!!!

Igen! Időnként tartom a kapcsolatot Mappéval és Messiah-val, és Facebookon is látom, mi történik. Volt egy Candlemass-találkozó Mappe éttermében néhány éve, ami nagyon jó volt – kicsit hírességnek éreztem magam, ami elég menő volt!

Én köszönöm! Remélem, jól emlékeztem minden kérdésre, hiszen nagyon régen volt ez az időszak. Minden rajongónak KÖSZÖNÖM a támogatást. Headbangeljetek tovább!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük