VHS-kazetták, amelyek ősi krónikákként őrizték a kardot lóbáló, mágusokkal és bestiákkal hadakozó barbárok hőstetteit. Boris Vallejo heroikus festményei. Conan-képregények (szigorúan fekete-fehérben). Dobókockák bevetésre készen egy vadonatúj Kaland, Játék, Kockázat könyv mellett. Néhány emléklenyomat gyermekkoromból, amelyek határozottan hozzájárultak ahhoz, hogy nyissak a heavy metal felé, hiszen számomra a fantasy irodalom és esztétika zenei kiteljesedése volt a fémzene.
Nem szégyellem bevallani, hogy ez a kezdeti impulzus a mai napig tart, a részemmé érett. Több esetben ez a zsigeri vonzalom győz meg arról, hogy nyissak olyan zenekarok felé, amelyeket elsőre „giccsesnek”, vagy ahogy az angolszászok előszeretettel mondják, „gimmicky”-nek bélyegeznek az ilyen imázzsal rendelkező bandák esetében. Gond nélkül továbblendülhettem volna a Castle Rat The Bestiary című, 2025-ös albumán, ha nem rendelkeznék ezzel a hozzáállással: ha fantasy, akkor legyen kopott a könyv, gyűrött a lap sarka, „kásás a kép”. Ehhez képest az album végül kikötött az éves top tízes listámon.
Kétélű kard (kötelező szóvicc) lehet a 2019-ben alakult brooklyni Castle Rat kalandozóinak megjelenése. A fantázia birodalmából kölcsönzött karakterek jelmezei láttán sokaknak felszaladhat a szemöldöke, és egy vállrántással, legyintéssel elkönyvelhetik a Kastélypatkányt egy csupán image-re építkező zenekarnak. Jogos felvetés. A 2024-es Into the Realm lemezük nem „dobott kritikust” (Critical dice roll – szerk.), nem terített le egyetlen kardcsapással. Aránylag kompetens módon összepakolt doom-os heavy metalt lehetett rajta hallani, amely pajzsán viselte a Cirith Ungol és a Manilla Road címerét, de legnagyobb mágusként mégis a Black Sabbath oltárára helyezte a legszaftosabb áldozati kecskehúst.
Riley Pinkerton, azaz a Patkánykirálynő által vezetett banda viszont megjárta a hadak útját: megostromolták a metal klubokat jelmezbe burkolt show-jukkal, majd elzárták magukat elefántcsonttornyukba, hogy vérükkel aláírt démoni paktumok és tiltott mágiák segítségével megírjanak egy Bestiáriumot. A második album jóval magasabbra emelte azt a bizonyos varázspálcát, mint egy esztendővel korábban.
Zeneileg a The Bestiary súlyosabb és magabiztosabb, mint elődje. A riffek továbbra is masszívak és földbe döngölők, de érezhetően több dinamika és árnyalat került a dalokba. A tempóváltások természetesebbek, a szerkezetek átgondoltabbak, a zenekar pedig bátrabban játszik a klasszikus heavy metal és az epikus doom határmezsgyéjén. A korábbi lemezen még néhol nyers, kissé egy irányba tartó dalmeneteket most sokkal karakteresebb témák váltják fel, amelyek önálló arculattal ruházzák fel a számokat.
A vokális megoldások is rengeteget fejlődtek. A Rat Queen előadásmódja drámaibb, magabiztosabb, és jobban illeszkedik a zenei világ narratív jellegéhez. Ez különösen fontos, hiszen a The Bestiary dalszövegei – nem meglepő módon – erősen építenek mitológiai, bestiáriumi és fantasy motívumokra. A szövegek nem pusztán díszítőelemek: valódi történetmesélést kapunk, ahol a szörnyek és allegorikus figurák gyakran emberi gyarlóságokat, félelmeket vagy hatalmi viszonyokat jelenítenek meg.
A produkció is letisztultabb: a hangzás vaskos, mégis jól elkülönülnek a hangszerek, ami tovább erősíti az epikus atmoszférát. Ugyanakkor nem annyira a „végtelenségig csiszolt”, hogy beálljanak azon zenekarok sorába, akik nem értik, hogy az epikus doom-os heavy metal megszólalásába kell ez a „piszok”: sár a csizmákon, szakadás az útiköpenyen.
Nem mehetek el szó nélkül az album két szerzeményére készült videók mellett sem. Pontosan a fentebb ecsetelt, kopottas, talán „low budget”-es VHS-esztétikát élesztik újjá, amely oly sokunk számára ismerős a ’80-as és ’90-es évek agyonmásolt kazettáinak korszakából. A Wizard kisfilmje különösen nagy kedvencemmé avanzsált, és maga a dal is a kedvencem a 48 perces albumról. Alig várom, hogy élőben is hallhassam.
Összességében a The Bestiary egyértelműen bizonyítja, hogy a Castle Rat nemcsak ötletes, hanem fejlődésre képes zenekar is. Ez az album már nem be nem teljesült prófécia, hanem egy izgalmas fejezet a Kalandok Könyvében. Kíváncsi vagyok, hogy a Patkánykirálynő és kompániája milyen ösvényen folytatja tovább vakmerő küldetését.
