Robert, először is mesélnél arról, hogyan kerültél a Solitude Aeturnusba Kris Gabehart helyére? Mi volt a zenei előéleted?
Nem sokkal azután csatlakoztam a Solitude-hoz, hogy véget ért a Graven Image nevű zenekarom Lyle Stadhammel. Előtte volt egy közös projektünk The Holy néven. Megkérdezték, lenne-e kedvem csatlakozni a Solitude Aeturnushoz. Azt válaszoltam: „Én gitáros vagyok, nem énekes.” Erre azt mondták, hogy gitárosra nincs szükségük, de nézzek be egy próbára. Azt feleltem: „A francba is, csináljuk!” És itt vagyunk most. Zeneileg mindig is sokféle stílust hallgattam, gyakorlatilag bármit, a rapet és a popszemetet leszámítva. Az első nagy hatást a Kiss és Ace Frehley jelentette. Tizenegy éves voltam, amikor megkaptam az első gitáromat és egy olcsó erősítőt egy zálogházból, onnantól pedig nem volt megállás.
Hogyan láttad a texasi metalszínteret? Gondolok olyan bandákra, mint az S.A. Slayer, Necrovore, Gammacide vagy a Devastation.
A korai időkben rengeteg jó zenekar érkezett Észak-Texasból. Olyan csapatok, mint a Pantera, Gammacide, Rigor Mortis vagy a Helstar. Mindannyian jóban voltunk egymással. Túl sok kiváló banda volt ahhoz, hogy mindet felsoroljam.
San Antonio volt a texasi színtér központja?
Tudomásom szerint nem.
Mikor kezdtetek dolgozni a negyedik albumon, a Downfallon?
Próbák közben, miközben a következő koncertekre készültünk.
Az albumot 1996 áprilisában és májusában vettétek fel a dallasi Regal Studiosban. Felkészülten érkeztetek a stúdióba?
Igen. Mire stúdióba mentünk, az album már gyakorlatilag kész volt.
Hogyan zajlottak a felvételek?
Nagyon gördülékenyen. Minden a helyére került. Kiváló csapatmunka volt a zenekar részéről. Mi mindig csapatként működtünk.
Mit gondolsz arról, hogy a Downfalon nincs radikális stílusváltás, ugyanakkor érezhetően bővítettétek a zenei palettátokat?
Mindig azt csináltuk, ami nekünk örömet okozott. Soha nem érdekelt, mi népszerű vagy milyen külső hatások érvényesülnek. Leszartuk akkor is, és leszarjuk most is. Olyan zenét játszunk, amit mi magunk hallani akarunk.
A zenekar többnyire középtempós megközelítést választott ezen a lemezen?
Ezek a dolgok nem igazán foglalkoztatnak bennünket. Ahogy korábban is mondtam, mindig azt csináljuk, ami abban a pillanatban helyesnek érződik.
Szerinted a Downfall letisztultabb, könnyebben befogadható album, amely a zenekar érettségét tükrözi?
Azt nem mondanám, hogy teljesen könnyen befogadható, de megáll a saját lábán és elbírja a saját súlyát.
A Together és a Wither például jól mutatják a zenekar lassabb, komorabb oldalát?
Azok a dalok egyszerűen a saját hangulatukból születtek, mi pedig hagytuk, hogy vigyenek magukkal.
A lemez egyik csúcspontja a félballadisztikus Chapel of Burning?
Valójában az egyik kedvenc dalom az albumról. Kifejezetten szeretem a gyorsabb refrénjét, ami egyszerre szórakoztató és sötét.
A zenészi teljesítmény kiemelkedő az albumon?
A Solitude minden tagja zseniális a maga területén, szóval igen.
Egyetértesz azzal, hogy a gitárok súlyos részeknél remekül dörrennek meg, míg a tiszta hangzások még jobban kiemelik a keményebb pillanatokat?
Szerintem mindig szükség van egyensúlyra az agresszív, a tiszta és a szép részek között, hogy az egész dal vagy album még erősebb legyen.
A Downfall az egyik legriffközpontúbb albumotok?
Minden album egy önálló egység. A szívünket-lelkünket beleadtuk mindegyikbe, ezért erre nehéz válaszolni.
Mutatott egy másik oldalát is a zenekarnak?
Igen. Akkoriban más életszakaszban voltunk, és azt követtük, amit az adott pillanat diktált.
Mindig rengeteg érdekes riffetek volt, de sokszor a gitárok inkább az epikus énekedet támogatták. Hogyan látod ezt?
Számomra az egész zenekar egyetlen hangszer volt. Mindannyian egymást egészítettük ki és tettük hozzá a magunk részét az összképhez.
A riffek bár doomosak, inkább dallamos doomot képviselnek, mint klasszikus epikus doomot?
Abban az időszakban éppen ilyen hangulatban voltunk, és ez lett az eredménye.
Sokak szerint minden Solitude Aeturnus-album igazi csúcspontja a te éneked. Mit gondolsz erről?
A szívemből énekelek, és az érzéseimet adom bele a zenébe, akár tetszik ez valakinek, akár nem.
A Downfall a leginkább alternatív hatású és egyben legkevésbé epikus albumotok?
A Downfall sok minden összegzése volt, amire büszkék vagyunk. Valóban volt benne némi irányváltás, de mindig kiállunk a munkánk mellett.
A Downfall egyszerre tartalmazza a leggyorsabb és a legérzelmesebb pillanataitokat is. Mi ennek az oka?
Egyszerűen benne voltunk a pillanatban, és azt tettük, ami akkor természetesen jött.
A Downfall megerősítette a zenekar értékét és jelentőségét?
A Downfall része mindannak, amit tettünk és annak is, amit később tenni fogunk. A történetünk fontos fejezete.
A Solitude Aeturnus az epikus doom metal egyik legnagyobb neve lett. Szerinted a Candlemass-féle súlyos doom és a lendületesebb részek ötvözése segített saját rajongótábort építeni?
Áldásnak érzem. A rajongóink elképesztőek, és megtiszteltetés, hogy támogatnak bennünket. Ők jelentik annak az alapját, amit csinálunk.
Sikerült ismét egy olyan albumot készítenetek, amely a doom metal egyik referenciapontjává tett benneteket?
Igen, sikerült.
Robert, köszönöm szépen a válaszokat! Zárásként szeretnél valamit üzenni az olvasóknak?
Köszönöm, uram! Nagyra értékelem az érdeklődést. Jelenleg is sok projekten dolgozom, úgyhogy figyeljetek, mert még hallani fogtok rólam!
