Matz, 1985-ben csatlakoztál a Candlemasshez. Emlékszel még, hogyan lettél a zenekar dobosa? Mit érdemes tudni a zenei hátteredről?
Leiffel egy észak-stockholmi buliban ismerkedtünk meg, és hamar kiderült, hogy ugyanazokat a zenéket szeretjük. Én akkoriban egy zenekarban játszottam, és azt hiszem, Leifnek is volt saját bandája. Kazettákat cserélgettünk, együtt lógtunk, és mindketten sokkal súlyosabb zenéket hallgattunk, mint amiket akkoriban a legtöbben Svédországban.
Később annak a zenekarnak, amelyben játszottam, énekesre volt szüksége, és teljesen természetesnek tűnt, hogy megkérdezzem Leifet, lenne-e kedve csatlakozni. Készítettünk egy demót a Thunderload stúdióban, és beneveztünk egy rockzenei tehetségkutatóra is, amelyet Svédország egyik legnagyobb napilapja szervezett. Nem voltunk különösebben jók, de nagyon jól szórakoztunk.
1983 körül kezdtünk komolyabban tervezgetni egy közös zenekart. Leifnek ott volt a Nemesis, és mindketten úgy gondoltuk, hogy abból valami sokkal erősebb és súlyosabb dolgot lehetne kihozni.
A zenei hátteremről annyit, hogy mindig is a keményebb, súlyosabb zenéket szerettem, a mainstream zenéket pedig ki nem állhattam. Tizenéves koromban kezdtem dobolni, teljesen autodidakta módon. Akkoriban még nem létezett YouTube, így kazettákról és lemezekről lestem el a kedvenc dobosaim trükkjeit és megoldásait.
A kedvenc dobosaim közé tartozott Neil Peart, Les Binks, Barriemore Barlow, Simon Phillips és Bill Ward.
Ismerted esetleg a Nemesist és a The Day of Retribution anyagot?
Igen! Hallottam az anyagot, és jónak találtam, de úgy éreztem, hogy lehetne még jobb és súlyosabb is. Számomra egy kicsit túl egyszerűnek és helyenként unalmasnak tűnt.
A Candlemass tulajdonképpen a Nemesis logikus folytatása volt?
Végül is igen, mert mindketten sokkal súlyosabb zenét akartunk játszani. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy olyan zenészeket találjunk, akik ugyanígy gondolkodtak, mert a legtöbben inkább hagyományos hard rockot akartak játszani.
Mikor csatlakozott a zenekarhoz Klas Bergwall és Mats „Mappe” Björkman gitáros?
Klas Leif barátja volt. Session gitárosként került a képbe, mert akkor még nem volt szólógitárosunk. Szerettük volna, ha állandó tag lesz, de ő nem érdeklődött ez iránt, mivel megvolt a saját zenekara.
Mappe-val egy osztálytársam révén ismerkedtem meg a középiskolában. Tartottuk a kapcsolatot, együtt buliztunk, és ugyanaz a beteg humorérzékünk volt. Már a Candlemass előtt is találkoztunk pár alkalommal és próbáltunk együtt. Amikor Leiffel megalapítottuk a Candlemasst, rögtön ő jutott eszembe, és megkérdeztem, lenne-e kedve csatlakozni. A többi már történelem.
Két demót is rögzítettetek (Witchcraft – 1985 és Demo 1986). Tudnál mesélni ezekről egy kicsit?
A Witchcraft demót egy nagyon kicsi stúdióban vettük fel Stockholm belvárosában. Olyan szűk volt a hely, hogy a teljes dobfelszerelésem sem fért be. Ezen a felvételen mindössze hárman szerepeltünk: én, Leif és Christian Weberyd. Mindössze négy dal került fel erre a demóra. Az 1986-os demót már az OAL Stúdióban, Stockholm északi részén vettük fel, ami sokkal profibb hely volt, mint az előző. Ekkor még mindig nem volt állandó énekesünk, így Leif énekelte fel a dalokat.
A stockholmi Thunderload Stúdióban vettétek fel a debütáló lemezeteket. Johan Längquist énekes közvetlenül a felvételek előtt került a képbe?
Nem volt énekesünk, amikor nekiláttunk a lemez felvételének. Johant korábbról ismertem a Jonah Quizz zenekarból. Imádtam a hangját, és mondtam Leifnek, hogy ő lenne számunkra a tökéletes énekes. A stúdiózás alatt vettük fel vele a kapcsolatot, és megkérdeztük, lenne-e kedve felénekelni az albumot. Igent mondott. Ugyanakkor nem akart a zenekar tagja lenni, mert megvoltak a saját projektjei.
Jól tudom, hogy nem is állt szándékában teljes jogú taggá válni?
Igen! Megvoltak a saját projektjei.
Mire emlékszel a felvételekről?
Már ismertem a Thunderload Stúdiót, mert korábban egyszer felvettünk ott egy demót. A stúdió a metró alatt helyezkedett el: a peronról egy hegy gyomrában kialakított óvóhelyre kellett bemenni. Egészen szürreális érzés volt a föld alatt dolgozni úgy, hogy közvetlenül a stúdió mellett járt a metró. Elég hideg és nyirkos hely volt.
Ragne és Styrbjörn (Heavy Load) rendkívül kedvesek és profik voltak. Az első alkalommal, amikor ott jártam, még Leif énekelt, és a demót Styrbjörn dobfelszerelésével vettük fel. Az Epicus album esetében viszont már a saját dobcuccomat használtam.
Véleményed szerint az Epicus Doomicus Metallicus volt az az albumcím, amely hatalmas krátert ütött a ’80-as évek metal színterén?
Nem volt kész címünk a lemezhez. Mindig azt válaszoltam, amikor megkérdezték, hogy milyen zenét játszunk, hogy „epic doom metal”. Amikor végül címet kellett adnunk az albumnak, úgy gondoltam, hogy ez jól kifejezi, milyen zenére számíthat a hallgató. Ha az „epic doom metal” kifejezéshez hozzáadunk egy latin hangzású végződést, régiesebbnek, ünnepélyesebbnek hat, így született meg az Epicus Doomicus Metallicus.
A könyörtelen dupla lábgépes dobolás és a zene melankolikus hangulata teljesen feltérképezetlen területre vitt benneteket?
Igen, ezt mondhatjuk. Legalábbis Svédországban eléggé egyedül voltunk ezzel a fajta zenével. A Black Sabbathon nőttünk fel, ők voltak az igazi példaképeink. Akkoriban pedig ott volt az amerikai Trouble is, akik elképesztően jók voltak – a mai napig benne vannak az öt kedvenc zenekarom között.
Ugyanakkor saját stílust akartunk kialakítani: doom metalt modern hangzással.
Leif Edling dalszerzői munkája elit szintű volt, valóban egyedi riffekkel és kiválóan felépített szerzeményekkel?
Leif igazi mestere a dalszerzésnek és a szövegírásnak. A dobolás terén teljes szabadságot kaptam, azt játszhattam, amit jónak láttam, és a saját ötleteimmel is formálhattam a dalokat. Például az én ötletem volt, hogy a „Star Over Bethlehem” dallamrészletét 3:22-nél beépítsük a dalba, afféle kis poénként.
A dalszerzés magabiztos és dallamos, miközben végig megőrzi a borongós hangulatot, ugyanakkor meglepően fülbemászó refréneket is felvonultat, igaz?
Igen, szerintem ez egy nagyon találó leírás.
Szerinted komoly művészi vízió állt az Epicus Doomicus Metallicus mögött, amely a Black Sabbath doom metal örökségét továbbvitte azon, amit a Trouble, a Pentagram vagy a Saint Vitus addig megteremtett?
Igen! Természetesen hatottak ránk olyan zenekarok, mint a Black Sabbath, a Trouble vagy a Pentagram, de mi mindig arra törekedtünk, hogy saját karaktert adjunk a zenénknek, ne egyszerűen másoljuk őket.
Johan Längquist bánatos, bariton hangja talán az album legkönnyebben felismerhető ismertetőjegye?
Természetesen! Nagyon jó hangja van. Hihetetlenül elégedettek voltunk vele, és nagyon szerettük volna, ha hosszabb távon is velünk marad. A később csatlakozó Messiah szintén fantasztikus énekes és remek ember, a mai napig időnként tartjuk a kapcsolatot.
A dobolásod rendkívül jól együtt lélegzik a hangszereléssel…
Köszönöm szépen. Egyszerűen azt játszottam, amiről úgy éreztem, hogy a legjobban illik a dalokhoz.
Egyetértesz azzal, hogy az albumon monumentális súlyú és kétségbeesést sugárzó riffek hallhatók?
Igen! Igyekeztünk a lehető legtöbb sötét és súlyos témát beletenni a zenébe. Leif szövegei pedig csak még teljesebbé tették az egészet.
Az Epicus Doomicus Metallicus egy olyan doom metal album, amely sötét, depresszív, erőteljes, dinamikus, súlyos és természetesen epikus?
Igen, szerintem az. Persze ma már vannak sötétebb és súlyosabb zenekarok is, de úgy gondolom, hogy mi az elsők között voltunk ezen az úton.
Hogyan látod, hogy a Solitude gyakorlatilag egy teljesen új műfaj klasszikus nyitánya lett? A dal szövegeiben és hozzáállásában doom, ugyanakkor olyan epikus és addig nem hallott hangzást teremtett, amelyet talán csak „ősinek” lehet nevezni.
Az érdekes az, hogy eredetileg nem a Solitude-nak kellett volna nyitnia az albumot. Leif csak néhány riffet írt hozzá, és viszonylag későn készült el a dal, nem sokkal a felvételek előtt. Amikor a lemez nyomdába került volna, úgy gondoltam, hogy a Solitude tökéletes nyitódal, mert pontosan azt képviseli, amit a Candlemass jelent.
Megértem, hogy a dal mára klasszikussá vált, és ez baromi jó érzés.
Vicces egyébként, hogy Leif a szöveget egy szerelmi csalódás és egy komoly másnaposság közepette írta meg!
A produkció tökéletes egyensúlyt teremt a nyersesség és a tisztaság között, ami különösen nagy teljesítmény egy ilyen alacsony költségvetésű lemeznél, nem igaz?
Igen, szerintem is. Csak egy meghatározott költségvetés állt rendelkezésünkre. Választhattunk volna drágább stúdiót is, de arra már nem lett volna elég pénzünk.
Utólag úgy gondolom, hogy a Thunderload Stúdió volt a lehető legjobb választás. Ragne Wahlquist és mi együtt remek munkát végeztünk. Én különösen kényes voltam a dobhangzásra, ezért nagyon örültem a végeredménynek.
Az Epicus Doomicus Metallicus hatását a doom metal műfajára szinte lehetetlen túlbecsülni, igaz?
Igen! Azt hiszem, ez elég pontos megállapítás.
Szerinted az Epicus Doomicus Metallicus egy rendkívül jól sikerült album, amely egyértelműen megmutatta a zenekar képességeit és tehetségét?
Igen, ezt nyugodtan kijelenthetem. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy milyen hosszú ideje él már ez a lemez, és hogy mennyire szenvedélyesen hittünk abban, amit csináltunk.
A lemez hangzása segített megteremteni az atmoszférát?
Igen, szerintem igen, a hangzás annak a körülménynek az eredménye, ami akkor rendelkezésünkre állt.
Édesapád egy reklámügynökségnél dolgozó ismerősét kereste meg (ahol nyomdai munkával foglalkozott), és ő rajzolta meg a Candlemass koponyát egy régi vázlat alapján, amely az Epicus Doomicus Metallicus lemezre került. Mesélnél erről?
Ez egyáltalán nem igaz. Nem tudom, honnan származik ez a történet…
Apám rajzolta a koponyát, egy olyan ötlet alapján, ami Leif fejéből származott, de apám teljesen átdolgozta. Nagyon jól rajzolt, együtt dolgoztunk ugyanannál a cégnél. Elmagyaráztam neki, hogyan képzelem el a koponyát és a betűtípust, ő pedig ennek megfelelően megtervezte és megrajzolta. Nagyon büszke volt, amikor a Candlemass híressé vált és a koponya ismert lett. Sajnos az édesapám 2007-ben meghalt. Nyugodjon békében.
Miért és mikor hagytad el a zenekart? Mit csináltál utána? Maradtál a zeneiparban?
Miután felvettük az Epicus-t, rájöttem, hogy egy olyan albumot készítettünk, ami elég érdekessé tett minket. Volt állásom, és akkor vettem meg az első lakásomat. Jól kerestem, és sok túlórával dolgoztam, és gyorsan rájöttem, hogy a zenekar sokkal több időt igényelne, mint amennyit megengedhetek magamnak. Ha folytatni akartam volna a bandával, el kellett volna adnom a lakásomat, a munkahelyem pedig nem engedte volna, hogy időnként szabadságot vegyek ki. Mindig is nagyon élveztem a stúdiózást, de a koncertezés sosem volt igazán az én világom. Többször is játszottam élőben különböző eredménnyel és zenekarokkal, de akkoriban nem voltam elég elkötelezett a színpadi játék iránt, a stúdió sokkal vonzóbb volt számomra.
Sokáig nagyon szomorú voltam, hogy kiléptem a zenekarból, de ahogy mondani szokták: az élet megy tovább.
1988-ban eladtam a szeretett dobfelszerelésemet, és úgy éreztem, hogy lezártam egy korszakot. Azelőtt több zenekarban is játszottam (például Count Raven), de semmi sem volt olyan jó, mint a Candlemass.
Néhány évvel később nem tudtam ellenállni, és újra a dobok mögé ültem. Csak azért játszottam, mert élveztem a barátokkal való zenélést. Ma már saját stúdióm/próbatermem van a házunkban, két dobfelszereléssel (akusztikus és elektronikus). A legkisebb fiam, Joachim nagyon jól gitározik, és amikor átjön, együtt jamelünk, ami nagyon jó érzés.
Követem a zeneipart, és több bandának is segítettem különböző dolgokban. Soha nem fogom abbahagyni a zene, különösen a metal szeretetét!!!
Követted később a Candlemass pályafutását?
Igen! Időnként tartom a kapcsolatot Mappéval és Messiah-val, és Facebookon is látom, mi történik. Volt egy Candlemass-találkozó Mappe éttermében néhány éve, ami nagyon jó volt – kicsit hírességnek éreztem magam, ami elég menő volt!
Matz, köszönöm a válaszaidat, mik a záró gondolataid?
Én köszönöm! Remélem, jól emlékeztem minden kérdésre, hiszen nagyon régen volt ez az időszak. Minden rajongónak KÖSZÖNÖM a támogatást. Headbangeljetek tovább!!!
