Amikor metalt kezdtem hallgatni, még nem dobálták úgy összevissza a műfaji jelzőket. A Kreator thrash volt, az Iron Maiden heavy metal, valahol köztük pedig volt egy keskeny mezsgye, melyre azon zenekarok kerültek, akik erőtől duzzadó riffekkel agresszívebben játszották a heavy metalt. Ezen bandák műfaji gyűjtőfogalma a „power metal” volt. Olyan bandák kapták meg ezt a jelzőt, mint (Amerikából) a Metal Church vagy (Németországból) a Blind Guardian.
A kétezres években aztán a power metal kifejezés elkezdett elhasználódni, olyan pihekönnyű bandák gyűjtőfogalma lett, amelyeknek véleményem szerint nem biztos, hogy itt kellene sorakozniuk. A Beast in Black vagy a Sonata Arctica számomra mindig is heavy metal volt, a power címkét szerettem a súlyosabb csapatokra aggatni.
Mint például a Prime Creation. A 2015-ben alakult svéd zenekar a kezdetek óta vaskos gitárriffekkel és tempós dupla lábgépes dobolással felturbózott metalt játszik, emellett azonban figyel a kidolgozott, néhol többszólamú vokálokkal előadott refrénekre is.
A csapat az egykori Morifade zenekar romjain alakult, Robin Arnell gitáros/főnök, Kim Arnell dobos/tesó és Henrik Weimdall basszusgitáros már ott is együtt alkottak. Hozzájuk csatlakozott 2015-ben Esa Englund, a Hellshaker egykori énekese, kinek hangja meghatározó eleme a Prime Creation hangzásának.
Esa éneke agresszív, szinte punkosan egyszerű, néhol rekedtes, de mindenképp a középtartományokban mozog. Nincsenek sikolyok, magasak. Azonban amit el akar énekelni, azt el is tudja. Témái érdekesek, néhol meglepő fordulatokkal. A refrénekre nagyon ügyel. Minden dalban alaposan kidolgozottak, ahol többszólamú vokál is bekúszik a dalba (Ghosts, Blood Harvest, Galactic Rebirth, Alliance), ott néhol a korai Dynazty is felsejlik előttem.
Igaz, a gitártémák jóval agresszívebbek, a riffek hasítanak, a gitárok lejjebb vannak hangolva. Az összkép mégis kellemes, nem megy át indokolatlan izmozásba (mint Geoff Thorpe lassan minden Vicious Rumors-albumon), végig élvezetes és fejrázósan erőteljes minden gitártéma.
Már az előző albumuk is nagyon tetszett (Tell Freedom I Said Hello), ott is megvolt Esa jellegzetes vokálozása és a kemény riffek ereje egyszerre, de talán a dalok nem voltak ennyire jók, vagy legalábbis akkor nem fogtak meg igazán. Azonban be kell vallanom, most, hogy az új album miatt újrahallgattam a napokban, nagyon betalált, szóval csak dicsérni tudom a 23-as korongot is. 😊
Egy erőteljes, lendületes, néhol agresszív, de mindvégig megjegyezhető dallamokra építő album a Souls of the Fallen. A nagybetűs power metal, őszintén, csupaszon. Ilyen banda nem terem minden bokorban, meg kell becsülni.
