Vannak zenekarok, amelyek gondosan felépített imázzsal, komoly koncepcióval és halálosan komolyan vett önképpel érkeznek. Aztán vannak az olyan bandák, mint az a finn, Turkuból érkező Awake Again, akik valószínűleg egyszer csak összeöntötték az összes zenei ötletüket egy nagy üstbe, megkeverték, rátettek még egy lapáttal, és azt mondták: „Na, ebből lesz valami.” És a legmeglepőbb az egészben, hogy tényleg lett.
Először nem koncerten vagy Spotify-ajánlásban futottam bele a zenekarba, hanem egy Facebook Reelsen. Sokan szidják a közösségi média algoritmusait, de ez most kivételesen telitalálat volt. Pár másodperc után már azon kaptam magam, hogy rákeresek a bandára, és hamar világossá vált: ez nem egy újabb tucatzenekar.
Az első benyomásom az volt, hogy az Awake Again valahol ugyanabban a szerethető kategóriában mozog, mint a Nekrogoblikon. Nem azért, mert ugyanúgy szólnának, hanem mert ugyanúgy nem félnek hülyét csinálni magukból. Miközben rengeteg metalzenekar olyan komolyan veszi önmagát, mintha legalábbis a világ sorsáról írna konceptalbumot, az Awake Again szemmel láthatóan remekül szórakozik. A humort azonban sosem engedik a zene rovására menni – a poénok mögött nagyon is komoly zenei tudás húzódik.
A Dream That Never Dies legnagyobb erőssége talán az, hogy folyamatosan képes meglepni. Mire azt hinnéd, hogy ráéreztél a receptre, máris történik valami váratlan. A Shitwreck például egyszer csak tapsolással lep meg. Tapsolással! Elsőre teljesen abszurd ötletnek tűnik, mégis tökéletesen működik. Ez az a fajta húzás, amitől az ember egyszerre felvonja a szemöldökét és vigyorodik el. Az EP tele van ilyen pillanatokkal: olyan zenei elemeket párosítanak össze, amelyek papíron egyáltalán nem illenének egymáshoz, mégis meglepően természetesen simulnak össze.
A River az EP egyik legérettebb szerzeménye. A dal mondanivalója jóval mélyebb annál, mint amit első hallásra sejtene az ember, és ezt a hangulatot a gitárszóló csak tovább erősíti. Nem azért került oda, mert egy metaldalba „kell” egy szóló, hanem azért, mert pontosan ott van a helye. Nem öncélú virtuózkodás, hanem a dal szerves része, amely továbbviszi az érzelmi ívet.
A Soil egészen más irányból közelít. A dalban végig ott lebeg egy erőteljes ázsiai hangulat, amely különleges színt ad az EP-nek. Könnyű lenne ezt erőltetett egzotikumnak érezni, de itt erről szó sincs. Szervesen épül be a zenébe, és ismét azt bizonyítja, hogy az Awake Again kiváló érzékkel nyúl olyan elemekhez, amelyek más zenekarok kezében valószínűleg teljes káoszba fulladnának.
És talán ez az egész EP legnagyobb varázsa. Minden egyes dal tökéletes a maga tökéletlenségében és esetlenségében. Nincsenek sterilre csiszolt megoldások, nincsenek kiszámított formulák. Ehelyett személyiséget, játékosságot és rengeteg kreativitást kapunk. Olyan érzés, mintha a zenekar tudatosan hagyna meg néhány „göröngyöt” az úton, mert ettől lesz emberi és szerethető az egész.
A Dream That Never Dies bizonyítja, hogy nem mindig azok a zenekarok a legizgalmasabbak, amelyek a szabályokat követik. Néha éppen azok hagyják a legmélyebb nyomot, akik fittyet hánynak rájuk. Az Awake Again humora sosem válik bohóckodássá, a zenei kísérletezésük sosem lesz öncélú, a súlyos riffek mellett pedig mindig jut hely egy váratlan ötletnek vagy egy mosolyra késztető megoldásnak.
A finn-atalemberek (hehe) egy teljes album és több EP és minialbum után úgy tűnik, megtalálták végre a saját hangjukat, szóval jöhet egy teljes album ismét, de már az új, általam nagyon támogatott recepttel!
