Még mindig megvan bennük!
Hivatalosan is kijelenthetem, hogy az egzisztenciális krízisem az idei évre fel van függesztve! Amikor Dan Pugsley tavaly otthagyta a bandát, konkrétan olyan szívfájdalmat éreztem, mint amikor annak idején megszűnt az MSN Messenger, vagy amikor rájöttem, hogy soha nem lesz saját lakásom. De Benji Webbe, Mikey Demus és Arya Goggin triója fogta magát, és a fanyalgók pofájába vágta a kilencedik stúdióalbumát. A You Got This nemes egyszerűséggel egy kollektív terápia, egy adrenalinsokk és az év legdurvább nu-metal/ragga bulija egyben! Ha hozzám hasonlóan ti is a Babylon korszakon nőttetek fel, és a mai napig reflexből nyomjátok a Newport Helicoptert a koncerteken, ha megszólal a Warning, akkor ez az album pontosan azt a dopaminlöketet fogja adni, amire a mindennapi mókuskerékben szükségetek van! A srácok nem akarták feltalálni a spanyolviaszt, inkább fogták a 2023-as Smile elsöprő, slágeres energiáját, és visszanyúltak ahhoz a nyers, őszinte zúzáshoz, ami miatt anno beléjük szerettünk.
Az album címe és alapötlete Benji Webbe egy utcán elcsípett beszélgetéséből származik, ahol valaki nehéz helyzetben lévő társát motiválta a „You got this!” („Meg tudod csinálni!”) felkiáltással. Ennek megfelelően az album egy iszonyatosan energikus, felemelő és motiváló adrenalinbomba.
A lemez címadó dala, a You Got This egy klasszikus, feszes felépítésű aréna-rock/nu-metal himnusz, amely tökéletesen egyensúlyozik a súlyosság és a fülbemászó popstruktúrák között. A dal egy baljóslatú, feszültségkeltő, szirénaszerű elektronikus effekttel és egy gépies lüktetéssel indul. Ez azonnal megteremti a vészhelyzet vagy a belső harc hangulatát. Az intro után berobban Mikey Demus gitárja. Mivel Dan Pugsley basszusgitáros távozása után a zenekar trióként rögzítette a dalt, a gitárhangzás hihetetlenül vastag, mélyre hangolt és groove-orientált. A riff egyszerre hozza a nu-metal (Rage Against the Machine-féle) feszességét és a modern rock dögösségét. A verzék alatt a gitár kissé visszahúzódik, teret engedve Arya Goggin óraműpontosságú, menetelős dobjainak. Benji itt a rá jellemző, ritmikus, félig fojtott, fenyegető reggaeton/hip-hop énekstílusban (ragga) adja elő a sorokat, ami folyamatosan építi a feszültséget.
A Can I Get A egy izgalmas és bátor ritmusváltást hoz az album elején. Nem a fémzenével akar büntetni, hanem egy lüktető, táncolható groove-ra épít. Egy jellegzetes, reggae/dub hatású elektronikus lüktetéssel és Benji Webbe hangulatteremtő vokáljával indul, amely azonnal egy füstös klub vagy egy nyári fesztivál nagyszínpadának atmoszféráját idézi. A dal a refrén alatt éri el a csúcspontját, és ekkor lép be igazán Mikey Demus gitárja. A refrén nem egy súlyos metálzúzás, hanem egy kifejezetten akusztikus elemekkel kevert, himnikus pop-rock refrén. A fülbemászó dallam és a kórusvokálok miatt ez a rész szinte azonnal ráragad a hallgatóra.
A Born Fe Dis egy klasszikus, feszességre és azonnali hatásra törekvő nu-metal dal. Egyből berobban a masszív gitáralap, megágyazva a dal pimasz, magabiztos alaphangulatának. Szikár, ritmusorientált részek következnek, ahol a dob és a morzsoló gitár feszültséget épít Benji agresszív éneke alá. A Born Fe Dis egyértelműen a koncertek mosh pitjeinek készült!
A This Is The Sound-ot Benji Webbe úgy jellemezte, mint ami „a gonosz, baljóslatú dancehall lüktetést ötvözi a dübörgő, zúzó metálzenével”. A Skindred mindig is híres volt a műfajok bátor keveréséről, de ezen a felvételen a modern elektronika és a nu-metal fúziója kapott egy kifejezetten éjszakai, underground klubhangulatot. A dal gerincét egy masszív, gépies, szinte indusztriális vagy cyber-dancehall ütem adja. A verzék alatt Benji Webbe egy nagyon mély, szinte suttogó, feszült és fenyegető énekstílust használ. A zene ekkor minimalista, a gépies dobok és az elektronikus effektek dominálnak, ami szinte hipnotizálja a hallgatót.
A Broke szakít a címadó dal aréna-rockos monumentalitásával vagy a This Is The Sound indusztriális elektronikájával. Ez a tétel egy hamisítatlan, tempós ska-punk és nu-metal fúzió, amely a zenekar korai, underground gyökerei előtt tiszteleg. A dal verzéi alatt egy nagyon gyors, ugrálós, klasszikus kéthangos punk-ska gitározás és egy lüktető basszus-groove dominál, amitől elképesztő, magával ragadó sebessége lesz. Amikor eléri a refrént és a bridge-et, a ska-punk átvált egy súlyos nu-metal zúzásba. Mikey Demus riffelése itt koszos és agresszív, tökéletesen alátámasztva a szövegben lévő tehetetlen dühöt.
A Glass zeneileg visszakanyarodik a klasszikus, lassabb lüktetésű reggae és a dallamos modern rock fúziójához. A szellős hangszerelés tökéletesen idomul a komoly témához. Alapját egy Bob Marley-i örökségből táplálkozó, finom, ringatózó reggae-ritmus adja. A verzék alatt a hangszerek visszahúzódnak, teret engedve a lüktetésnek. A refrénre megérkeznek Mikey Demus gitárjai, de nem zúznak, hanem egy tiszta, monumentális rockballada hangzását teremtik meg. A dallamvezetés szárnyaló és fülbemászó. Ez a dal kiváló bizonyíték arra, hogy Benji Webbe nemcsak zseniális ragga-MC, hanem nagyszerű torkú énekes is.
A Big Em Up zseniálisan mossa össze a 2020-as évek modern rádiós ritmusait a legsúlyosabb nu-metal elemekkel. A dal meglepő módon egy modern, szaggatott R&B/hip-hop ütemmel és elektronikus elemekkel indít. Ez a lüktetés végigkíséri a verzéket, egyfajta táncolható, fülbemászó lüktetést adva a számnak. Amikor eléri a refrént, Mikey Demus gitárja elképesztő súllyal szakad rá a hallgatóra. Az itteni riffelés a korai 2000-es évek nu-metal hullámát idézi: mély, mocskos, és iszonyatosan húz!
A Do It Like This egy igazi régivágású, lüktető crossover gyöngyszem! Mikey Demus gitáros itt nem finomkodik. A dal gerincét egy rendkívül agresszív, mélyre hangolt, szaggatott riff adja, ami a korai Korn és Linkin Park lüktetését idézi. A basszusgitáros hiányát a trió úgy hidalta át, hogy a gitárhangzás extra vastag és morzsoló lett. Benji Webbe a verzék alatt a leggyorsabb, ritmikus jamaicai ragga-flow-ját hozza. A hanghordozása egyszerre fenyegető és bulis, ami zseniális dinamikát ad a kőkemény, fémes alapok felett. A refrén szakít a címadó dal aréna-rockos dallamaival. Itt egy skandálható, ritmusalapú, hip-hop stílusú refrént kapunk, ami azonnal beég a hallgató agyába.
A My People egy zseniálisan felépített, himnikus kompozíció, amely a Glass érzelmességét ötvözi a címadó dal monumentális rockhangzásával. A dal nem a metálzúzással indít. A verzék alatt egy nagyon tiszta, hagyományos, lüktető és meleg hangzású reggae-groove dominál. Jay Ruston producer munkáját dicséri, hogy a ritmusszekció (Arya Goggin dobjai) rendkívül átütő, mégis barátságos, fülbemászó lüktetést biztosít. Amikor elérkezünk a refrénhez, Mikey Demus gitárja szélesre tárja a kapukat. Ez nem nu-metal riffelés, hanem egy monumentális, dallamos aréna-rock, amely szinte megemeli a hallgatót. A fülbemászó dallam és a rétegzett háttérvokálok miatt a dalnak van egyfajta spirituális, gospel-szerű kisugárzása is.
A zárótétel, a Give Thanks az album leginkább meglepő darabja, ugyanis hiányoznak belőle a torzított nu-metal gitárok és a dühös breakdownok. A hangszerelés olyan hatást kelt, mintha a hallgató nem egy sötét rockklubban, hanem egy tengerparti koktélbárban ülne a homokban. Benji teljesen elengedi a karcos éneket, és végig tiszta, dallamos, gospel-szerűen finom énekstílusban adja elő a sorokat, amit gazdag női és férfi hálaadó kórusvokálok egészítenek ki a háttérben.
Összességében? Ez a lemez egy nosztalgiavonat, ami gázolás nélkül csapódik be a 2026-os valóságba. A You Got This az a fajta „all-killer-no-filler” album, amire már nagyon-nagyon szüksége volt a rockszakmának. Nem véletlenül lett a brit slágerlisták legtetején az első No. 1 albumuk. Megyek is, és rongyosra hallgatom Spotify-on, miközben próbálom kitalálni, mit főzzek vacsorára! He!
