Akela koncert: 2024.02.07. Csíkszereda – Ólommadár

Egy hét múlva indul az Akela négy állomásos mini turnéja. Az első buli február 7-én lesz Csíkszeredán, az Ólommadárban. Rajtuk kívül még
Egy hét múlva indul az Akela négy állomásos mini turnéja. Az első buli február 7-én lesz Csíkszeredán, az Ólommadárban. Rajtuk kívül még
Tavaly év végén, miközben egy barátomat tetováltam, fájdalomcsillapító és kedély javító gyanánt beajánlottam neki ezt a lemezt. Meló közben végig szótlanul, csukott
Újabb időutazásra szeretném meginvitálni a kedves olvasóinkat és ismét 1994-be repülünk vissza, amikor a metál műfaj igencsak változatos volt és nem egysíkú.
Ahogy azt egy korábbi cikkemben is írtam, a ’84-’85 táján megismert heavy metal bandák azonos eséllyel indultak nálam. Egyrészt mert akkoriban –
1994-ben még nem igazán beszéltek a nu metal-ról, mint létező műfajról, azt viszont mindenképpen aláírhatjuk, hogy pont 30 évvel ezelőtt indult. És
Egy kis személyes megemlékezéssel kell kezdenem ezt a cikket, ugyanis ez a megjelenésekor a Slayer-táborra nézve némileg megosztónak tekinthető (emlékeim szerint a
Minden bizonnyal csak néhány tucatnyian vagyunk, akik tudjuk – vagy legalábbis úgy gondoljuk –, hogy Budapesten ma is létezik egy belterjes és
Bár 2022 nyarán látott napvilágot, hozzám csak a tavaly őszi felhozatallal együtt jutott el a lengyel csikócsapat bemutatkozó albuma. A nevük alapján,
A tavalyi igen jól sikerült Urachel-album (Pseudomonaachia Daemonium – kritikámat róla itt olvashatod) után itt van Márkó Zoli másik projektje, az Anxiety