Eljött ez a nap is! Végre, részemről is felavatásra került a Barba-Negra mindkét színpada az új csepeli helyszínen. Minden eddigi negatív véleménnyel ellentétben
Read More
Az olyan „amerikai álom” történetekhez képest, amikor a főhős egy másik országból a lehetőségek hazájába érkezve csinálja meg a maga szerencséjét, Nicholas
Read More
Volt egy egészen rövid időszak az életemben, amikor – ezen a téren abszolút zöldfülűként – megittasultam a zenék netről való letöltésének lehetőségétől.
Read More
A Godsmack egy csaknem három évtizede létező formáció, akik a valamikor az ezredforduló környékén – részben a grunge farvizén – úsztak be
Read More
2023 első negyedévének értékelése Tavalyi ámokfutásom után, amikor is egy év alatt legalább 230 új anyagot hallgattam meg, idén igyekszem egy kicsit
Read More
Elsőre talán furcsának tűnhet pont most egy ilyen memoár jellegű iromány, mert látszólag semmi olyan jelentős esemény nem történt a címszereplő életében
Read More
Az internet egy nagyon érdekes hely. Borzasztó, és egyben izgalmas is. Azért írom ezt a két jellemzőt, mert sokszor amiket látok a
Read More
Második körben jöjjenek az „igazán jó” Judas Priest albumok, amelyekre alkotóik és a csapat rajongói egyaránt büszkék lehetnek! 9. Ram It Down
Read More
A Metal Archives-on véleményt nyilvánítók szerint a Judas Priest legjobb albumai a Sad Wings of Destiny és a Stained Class (93-93%), leggyengébb
Read More
Szinte valamennyi hanghordozóm beszerzésének körülményeire pontosan emlékszem még évtizedes távlatokból is, és nincs ez másként mai visszafülelésem két tárgyával sem: az Iron
Read More